Hírek
2014. Március 26. 06:18, szerda |
Helyi
Forrás: new.mako.hu
95 éves makóiakat köszöntöttünk

Erdei Sándor Jenőt köszöntötte 95. születésnapja alkalmából Makó jegyzője március 25-én a Marosmenti Idősek Otthonában. A miniszterelnök által aláírt oklevél mellett a város tortáját is megköszönte Sanyi bácsi. Napjai rádióhall
Erdei Sándor édesapja férfiszabó kisiparos volt, Sanyi bácsi mellette kitanulta a szakmát. Mivel nem volt elégedett azzal, amit keresni lehetett, más megélhetés után nézett. Egész életében fizikai munkával kereste a kenyerét. Házassága után Budapestre költözött, a leghosszabb ideig útkarbantartóként dolgozott a fővárosban. Itt született lánya, majd a fia, miután első gyerekük a szülés után nem sokkal elhunyt. A családban ma már három unoka és két dédunoka van. Ők mind Pesten élnek. Lányát betegsége megakadályozza, hogy látogassa Sanyi bácsit, de a fia rendszeresen eljön hozzá.
Felesége 1983-ban elhunyt, Sanyi bácsi ekkor döntött úgy, hogy hazaköltözik. Huszonnégy fővárosi év után is inkább szülővárosában, Makón érzi jól magát. Sokáig élt egyedül, ekkor napjai olvasással, és néha saját versek írásával teltek. Két és fél éve kényszerült arra, hogy beköltözzön az idősek otthonába. Lábait megtámadta a csontritkulás, egyre nehezebb a járás, a betegség fájdalmakkal is jár, amelyet csak tompítani lehet.
Mint Sanyi bácsi elmondta, nem gondolta, hogy ennyi ideig fog élni. A hosszú életnek szerinte különösebb titka nincs, annyi, hogy eddig nem halt meg, így el tud a korával büszkélkedni. Úgy fogalmazott, nincs magával egészen megelégedve, lehetne azért jobban is, de ezen már nem lehet segíteni, így marad. Ma már alig olvas, látása is megromlott, a tévét sem tudja élvezni, az újságokat, amelyeket korábban járatott, lemondta. Mostanában már csak rádiót hallgat, a híreket követi. Érdekli a politika és különösen a sport, a fociról és a bokszról szóló tudósításokat mindig meghallgatja.
Kertész Józsefné Gyenge Annát köszöntötte 95. születésnapján Makó jegyzője március 21-én. A miniszterelnök által aláírt oklevél mellett a város közössége nevében születésnapi tortával kedveskedett az ünnepeltnek.
Ancika néni 90 éves koráig önállóan élt, öt éve költözött lányához, ahogy egyre nehezebben mozgott. Egész életében mezőgazdasággal foglalkozott, önálló gazdálkodó volt.
Édesanyja korán elhunyt, de édesapja szép kort élt meg. Négy testvére közül már senki nincs köztünk, de ők is hosszú életűek voltak. Ancika néni kétszer kötött házasságot. Első férjével Csanádpalotán éltek, de embere elhunyt a háborúban. Második házasságát 1953-ban kötötte, 1963 óta Makón él. Ebből a házasságából egy lánya született, mára két fiú és egy lányunoka, és két dédunoka alkotja a családot.
Ancika néni keveset mozog, leginkább a ház udvarára szokott kimenni. Jó evő, bár úgy van vele, hogy mindig lehetne jobbat főzni. De az édes, a tésztás, a lekváros ételeket mindig jó étvággyal fogyasztja.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 14. 09:26, hétfő | PR
A megújuló energia és az ingatlanfejlesztés húzza a zöldhiteleket
a K&H mind a vállalati, mind a lakossági zöld hitelek piacán 20 százalékos részesedéssel bír
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.