Hírek
2024. December 19. 08:03, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
A két ünnep között is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok
A két ünnep között is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok országszerte, vagyis az állam segít mindenkinek, aki bajba kerül -
- jelentette be az áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztos szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Király Nóra közölte, az intézmények december 30-án és 31-én is nyitva tartanak reggel 8 és déli 12 óra között, illetve éjjel-nappal hívható az állam által működtetett 06-80-225-225-ös áldozatsegítő telefonszám.
Erre annál is inkább szükség van, mert az ünnepi időszakban megszaporodnak egyes bűncselekmények, elsősorban az online csalások és a kapcsolati erőszak - tette hozzá.
A miniszteri biztos felidézte, hogy az első áldozatsegítő központ 2017-ben nyílt meg Budapesten és 2020-ban született döntés az országos hálózat kiépítéséről. A cél az, hogy 2025-re minden vármegyében működjön áldozatokat segítő intézmény.
Az elmúlt egy évben Zalaegerszegen, Kaposváron, Győrött, Székesfehérváron és Újbudán nyílt áldozatsegítő központ, illetve áldozatsegítő pont nyílt Dunakeszin. A jövő évben Szekszárdon, Tatabányán és Salgótarjánban tervezik új központ megnyitását - sorolta.
Tavaly a központok több mint 30 ezer esetben nyújtottak segítséget - tette hozzá Király Nóra.
Sára Botond, Budapest főispánja azt hangsúlyozta, hogy a bűnelkövetők szigorú megbüntetése mellett az államnak feladata az áldozatok védelme, segítése is. Közlése szerint 2024-ben Budapesten mintegy 300 áldozatsegítő eljárás indult, amelyek keretében több mint 35 millió forintnyi gyorssegélyt és állami kárenyhítést juttattak el a bűncselekmények áldozatai számára.
Kiemelte, hogy az áldozatok többsége egyedül élő, kiszolgáltatott idős ember, akik számára a pénzügyi segítség például a lakhatás vagy az élelmezés biztosítását jelenti. Végül arra biztatott mindenkit, hogy bizalommal forduljanak az áldozatsegítő központokhoz.
Tarnai Richárd, Pest vármegye főispánja emlékeztetett arra, hogy 2010 után az egyik első intézkedés volt a "háromcsapás" törvény elfogadása, annak érdekében, hogy a visszaeső erőszakos bűnözők örökre rács mögött maradjanak, illetve folyamatos a Btk. szigorítása is. Mindez pedig azt is jelenti, hogy az állam az áldozatok mellett áll.
Ugyanakkor az áldozatvédelem keretében jogi, anyagi és lelki segítséget is nyújt az állam a bűncselekmények sértettjei számára - mondta a főispán.
Terdik Tamás Budapest rendőr-főkapitánya arról szólt: az ünnepek alatt elsősorban az úgynevezett unokázós bűncselekmények és az online csalások szaporodnak meg, de arra is felhívta a figyelmet, hogy például a bevásárlóközpontokban és a tömegközlekedésen mindenki fokozottan figyeljen az értékeire.
Hitvallásuk szerint nem csak a bűnösök üldözését tartják fontosnak, hanem a sértetti jogok érvényesítését is. Ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányságon 36 áldozatvédelmi referens dolgozik, akiknek segítségével 2023-ban 1293, az idén pedig eddig 1350 adatlapot továbbítottak az áldozatsegítő szolgálathoz - ismertette a rendőr vezérőrnagy.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 30. 08:32, csütörtök | Életmód
Rangos építészeti díjra jelölték a Nemzeti Atlétikai Központot
Az Archdaily globális építészeti portál idén is megnevezi a világ legjobb épületeit és a sport kategóriában a Nemzeti Atlétikai Központ is a jelöltek között van.
2025. Január 29. 07:42, szerda | Életmód
Beköszöntött a Kígyó éve Kínában
2025. Január 28. 08:01, kedd | Életmód
MOHU: másodpercenként 100 darab palackot váltanak vissza az emberek
A kötelező visszaváltási rendszer (DRS) fél éve élesedett Magyarországon, január elejére azóta már egymilliárd italcsomagolás hasznosult újra.
2025. Január 27. 07:47, hétfő | Életmód
NGM: hatalmas az érdeklődés a lakhatási támogatás iránt
Hatalmas az érdeklődés a január 1-től igényelhető lakhatási támogatás iránt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.