Kapcsolódó cikkünk:
36 nap alatt teljesítené az El Camino-t a makói könyvelő

A 31 nap alatt közel 830 km-t tett meg gyalog, hol egyedül, hol az útját keresztező zarándokokkal kisebb csapatba verődve.

A legtöbben vallási okokból, néhányan spirituláis elhivatottságból, mások a gyógyulást remélve gyalogosan, kerékpárral vagy lóháton, magányosan vagy családostól vágtak neki a Szent Jakab útnak.

A kevesebb, mint 160 centis makói könyvelőt már az első napon próbára tették az elemek : 32 km –t gyalogolt szakadó jeges esőben, villámcsapások és erős szél mellett.

Több magyarral is találkozott útja során, többek között szegedi, egri, pécsi, győri zarándokokkal, sőt a Makóról elszármazott Erdei Saroltával is, aki lányával együtt tette meg a „nagy utat”.

- Elvárások nélkül indultam el az úton, ekkor még nem sejtettem, hogy mire számíthatok. Bár néhány útikönyvet elolvastam a felkészülés során, hogy mi fog rám várni, és milyen élményekkel leszek gazdagabb, nem tudhattam előre.

Minden reggel fél 6-6 körül kelt, útközben 5-8 kilóméterenként megállt pihenni.
A pihenők ideje alatt szüksége volt zoknicserére, lábápolásra is az étkezések mellett. Délután 2-4 óra körül érkezett be a megtervezett falu vagy város zarándokszállásainak egyikébe.

A pihenőhelyek többségén általában volt konyha, így többször főzött is: tojásos lecsót, rántottát, amikből az sorstársakat is többször megvendégelte.
Más helyeken, ahol nem volt lehetőség főzésre, a szálláshelyen vagy kisvendéglőben kapható zarándok menüt fogyasztotta el, vagy csak egyszerű, a helyi kisboltban – tienda-ban- vásárolt élelmiszert magának.

- Aki a caminora vállalkozik, olyan, mintha egy nagy családba csöppent volna. Nem volt olyan nap, hogy ne mosolyogtunk volna egymásra, ne öleltük volna át a korábban látott zarándoktársunkat, ha újra összefutottunk vele valahol az út során. Sokszor osztottuk meg egymással az ételeinket, a hőségben pedig az utolsó korty vizet is. Nem számított, hogy ki honnan érkezett, mit hagyott otthon… az úton egyformák voltunk, csak zarándokok -mondja.

Ezt misem bizonyítja jobban, minthogy beszélgetésünk során Éva többször kiemelte azt is, hogy az el camino alatt, talán pont az ismeretlenség miatt senki sem visel álarcot, mindenki önmagát adja, és önzetlenül segít a másiknak, amire manapság, a való világban egyre kevesebb példát láthatunk.
Ha valakinek elfogyott az ennivalója vagy a vize, a másik segített rajta.
Mindenféle burkoltság, és előítélet nélkül beszélgettek a zarándokok egymással.

- A spanyolok nagyon vendégszeretőek voltak, nem voltunk veszélyhelyzetben, annak ellenére sem, hogy az út első harmadát Baszk-földön tettük meg.
Nem volt tapasztalható semmi ilyen szeparatista mozgalom, vagy bármi erőszak. A zarándokokat végtelen tisztelet övezi, magam is a zsákomon hordtam a zarándokok jelképét, a fésűskagylót, ami végigkísért az utamon.
Mindemellett elég erős turisztikai látványossággá fejlődött az elmúlt évek alatt a klasszikus francia út, így a közbiztonságra is igen nagy hangsúlyt fektet a spanyol állam.

Nagyon erős nemzeti öntudatuk van a spanyol tartományokban élőknek, így a baszkoknak, galíciaiknak, sőt a Barcelonából érkező katalán zarándokoknak is.

- Az első 5 napon nagyon rohantam, 8 napra tervezett utat tettem meg ezidő alatt.
Rá kellett jönnöm rögtön az első héten, hogy meg kell tanulnom lelassulni, ha minden látnivalót szeretnék befogadni, nemcsak elrohanni a szép dolgok mellett… a mai rohanó világban bizony naponta „megyünk” el sok apró szépség mellett, ami szebbé, jobbá varázsolhatná az életünket.
Ez volt második fontos tapasztalatom a Caminon.

Az elsővel már rögtön az indulás napján szembesültem: AKARATERŐ, KITARTÁS. Mint mindig, az első lépés a legnehezebb … a Camino első napja volt számomra a legnehezebb. Azon túl, hogy nagy volt a szinteltérés (200m-ről 1400m-re fel, majd 600m szintre leereszkedni, mindezt 34 km távon), a hágó elején viharba kerültem társaimmal együtt, és sokszor egymásba kapaszkodva tettük meg a hágóra vezető utat a viharos szélben, jégesőben. Kitartásunk, akarerőnk vitt mindannyiónkat felfelé a hegyre, sokszor egymást hangosan bíztatva, buzdítva …

Útitársával a szintén makói Fodor Ferenccel, 9 napig haladtak együtt, majd a túra végéhez közeledve, Santiago előtt 3 nappal újra együtt gyalogolva fejezték be az útjukat.

Minden nagyobb városban találkoztak, remélve azt, hogy épségben vannak mind a ketten.

A camino nem csak lelki, hanem fizikai terhelés is, ezért fontos volt a vitamin, ásványianyag és a szénhidrát pótlás is.

Évi Magne-B6-ot, kálciumot, C –vitamint vitt magával, és út közben magas kálium tartalma miatt banánt és más gyümölcsöket is fogyasztott, ezért az egészségével, a kisebb - nagyobb vízhólyagoktól eltekintve nem volt problémája.

A három napos előnyt végig sikerült tartania, csupán egyszer, pünkösd vasárnapján kellett megállnia sérülés miatt egy kis faluban, Hospital De Orbigoban, ahol telefonon konzultálva állapította meg egy orvos barátja, hogy bizony itt egy rövidke pihenőre lesz szükség, mivel a hosszas gyaloglás és a nagy hőség miatt nem szellőzött kellőképpen a lába a bakancsban, és a vízhólyagok miatt levált a bőr a lábujjairól.

Makói zarándokunk ez idő alatt sem tétlenkedett. A szálláshelyen, ahol megállt, gyönyörű képekre lett figyelmes, amik a falakra voltak felhelyezve.
Kiderült, hogy az ideérkező zarándokok közül bárki kedvére festhetett, és az elkészült képeket helyezték fel a falakra.
Ihlettől vezérelve így tett zarándokunk is. A pihentető rajzolás után a hétfőt még itt töltötte, majd újult erővel indult tovább a hosszú útnak.
Az egész túra során ettől a kitérőtől eltekintve, pihenőnap nélkül teljesítette az távot.

Általában 20 – 30 férőhelyes szállásokon éjszakázott, ezek közül kétszer magyar tulajdonos által üzemeltetett szálláson.
Útja végeztével éppen az egyik ilyen helyen Finisterrében, Pósa Arankánál vendégeskedett, aki szívélyesen fogadott minden betérő zarándokot.

A tervezett 8 kiló helyett a hátizsákja tartalma majdnem duplájára, 15 kilóra növekedett az indulásra.

Mára már tapasztalt zarándokként tudja, hogy táskájában fölösleges a több csomag nedves törlőkendő, és a fém termosz is.
Zokni sem kell 10 pár - mondja mosolyogva –elég három is.

A feleslegessé vált dolgok egy részét hazapostázta családjának, más részét zarándokszállásokon hagyta, hátha hasznát veszi valaki más.
Útja során sok jó emberrel találkozott, és rengeteg emberi sorsot ismert meg.

- Mindenféle nemzetiségű emberrel lehet találkozni a Caminon – meséli tovább élményeit – rengeteg amerikai, angol, koreai, francia, német, de sok spanyol zarándokkal is beszélgettem az Út során.
Egy francia bácsi a szamarával indult neki gyalogosan Nizza-ból, a csacsi a hátán vitte a saját abrakját és a bácsi holmijait.
De volt, aki a kutyája kísért végig az úton.

Évi elmondása szerint nagyon sok beteg ember vágott neki valamelyik camino útvonalnak, akik ettől is remélték a gyógyulást, és olyanok is, akik felgyógyulva valamilyen komoly betegségből, maguknak bizonyítva vágtak neki a Caminonak.

Útja során például megismert egy amerikai fiút is, akinek agydaganata volt, két műtéten esett át, és az utolsó műtét tolószékbe kényszerítette.

^{Andrew, Évi rajzával}

Betegsége előtt személyi edző volt, a bal oldala bénult le, de sikerült felállnia a tolószékből, ezért nagy tettet szeretett volna véghez vinni.
Vele Finisterrében találkozott, ahol több napot beszélgettek.

- Ez az út rengeteg barátot, nyugalmat adott nekem és komoly belső utazás is volt egyben. Toleranciát tanultam másokkal szemben.
Menet közben nagyon sok minden változott bennem is. A holtpontokon mindig azzal bíztattam magam, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni!

Már több hónapja itthon van, de azóta is számos zarándoktársával tartja a kapcsolatot.
Munkája mellett jelenleg továbbra is a rajzolás vált szenvedélyévé.

- Amikor zuhogó esőben jöttünk haza az autópályán, potyogtak a könnyeim, hogy néhány héttel ezelőtt még ilyen esőfelhők között gyalogoltam a hegyekben …akkor éreztem azt, hogy a lelkem egy darabkája a hegyekben maradt és vissza kell mennem oda, hogy megtaláljam.

Jövő májusban Évi ugyanazzal a bakanccsal indul útnak, amivel most járta végig a Szent Jakab útvonalat. A tervezet szerint a következő, egy sokkal hosszabb és nehezebb útvonal, az Északi út (Camino Norte 1200 km) lesz , ami az óceán partján vezet végig.