Hírek
2017. Szeptember 15. 16:00, péntek |
Sport
Forrás: mti
A McLaren Renault-ra, a Torro Rosso Hondára vált
A következő évtől a McLaren már nem a Honda, hanem a Reanult motorját használja, a japán gyár pedig az eddig a francia erőforrással szereplő Torro Rossót látja el.
A wokingi istálló a pénteki bejelentéssel tulajdonképpen teljesítette első számú pilótája, Fernando Alonso követelését, aki korábban jelezte, amennyiben a McLaren nem vált gyártót, elhagyja a csapatot.
A Reanult pénteken három évre szóló megállapodást kötött a britekkel. A Forma-1 egyik legnagyobb múltú és legeredményesebb csapatának ügyvezető elnöke, Mohammed bin Essza al-Kalifa sejk közleményében azt írta, hogy a McLarennek és Hondának is egyaránt az az érdeke, hogy a jövőben külön utakon folytassák a Forma-1-es szereplést.
A japán gyár annyit közölt, hogy több évre szóló szerződést írt alá a Torro Rossóval, a Red Bull farmcsapatával. A Red Bull a jövő évben még biztosan marad a Renault-nál, ám könnyen elképzelhető, hogy 2019-től szintén Hondára vált majd.
A "motorkeringővel" együtt az is kiderült, hogy a jelenleg a Torro Rossónál szereplő Carlos Sainz Jr. 2018-tól a gyári Renault pilótája lesz, melynél a gyengén teljesítő Jolyon Palmert váltja majd, s Nico Hülkenberg csapattársaként folytatja.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.
2024. Szeptember 18. 07:45, szerda | Sport
Szoboszlai gól Milánóban - Videó
A Liverpool 3:1 arányban győzött a Bajnokok Ligájában.
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Sport
Arne Slot elégedett Szoboszlaival, de gólokat vár tőle
Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője elégedett Szoboszlai Dominik teljesítményével, ugyanakkor gólokat vár a magyar válogatott csapatkapitányától.
2024. Szeptember 14. 08:43, szombat | Sport
Sallai Roland a Galatasarayban folytatja pályafutását
Sallai Roland a török élvonalbeli Galatasaray labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.