Hírek
2024. Október 28. 08:04, hétfő |
Bulvár
Forrás: MTI
Egy időszámítás előtti napkitörés időpontját pontosították az ATOMKI kutatóinak közreműködésével

A HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) kutatói, együtt az Arizonai Egyetem, illetve szlovák, orosz és brit intézetek kutatóival pontosították egy időszámítás előtti napkitörés időpontját fák évgyűrűinek radiokarbonos vizsgálatáv
- tájékoztatta az intézet szombaton az MTI-t.
A kutatók kimutatták, hogy az extrém naptevékenység, egy erős napkitörés, amelyet korábban az időszámítás előtti 660-ra datáltak, valójában 664 nyarán történt. Erről az eseményről már eddig is több tudományos közlemény jelent meg. Időpontjának pontosítására és intenzitásának meghatározására szervezték meg a kutatók nemzetközi együttműködését.
A kutatók szibériai lelőhelyekről, a Jamal-félszigetről és az Altaj-hegységből származó mintákat vizsgáltak. A kapott eredményeket összevetették német tölgyfák és japán cédrusfák korábban már ismert adataival - közölték.
A kutatók eltérést találtak a radiokarbon jelek csúcsainak időbeli elhelyezkedésében, ami 1-2 év időcsúszásnak felel meg. Az eltérő eseményidőpontokat a szén-14 körforgásos modelljének felhasználásával sikerült összhangba hozniuk.
A Nap működése során előfordulnak intenzívebb időszakok, amelyek jellegzetes megnyilvánulásai a napkitörések és a flerek, vagyis a naplégkör egy körülhatárolt részének hirtelen, erős kifényesedései. Ezek a Föld légkörében változásokat idézhetnek elő és geomágneses viharokat kelthetnek. Látványos következményük, hogy a sarki fény a szokásos földrajzi szélességektől délebbre is észlelhető; idén nyáron például még Görögországban is látható volt - emlékeztettek a közleményben.
Történelmi feljegyzések szólnak intenzív naptevékenységekről, amelyek nyomai a légkörben keletkező radiokarbon izotóp magasabb mennyiségének köszönhetően kimutathatók a fák évgyűrűiben. Az eddig detektált események közül a legjobban dokumentált 774-775-ben történt, amelyet világszerte 34 különböző helyen mutattak ki faévgyűrűkből, az északi és a déli féltekén egyaránt - idézték fel.
A kutatások eredményeit a Communications Earth and Environment folyóiratban közölték. További információ a HUN-REN Atommagkutató Intézet honlapján olvasható.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 06. 07:17, csütörtök | Bulvár
Rakonczay Gábor 72 napja az Atlanti-óceánon
2025. Március 04. 07:26, kedd | Bulvár
Augusztus elején lesz a Shrek, a musical bemutatója a Margitszigeten
A Shrek, a musical szabadtéri bemutatóját augusztus 1-jén és 2-án láthatja a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
2025. Március 04. 07:20, kedd | Bulvár
Ferenc pápának légzési elégtelensége volt
Ferenc pápának a nap folyamán két alkalommal akut légzési elégtelensége volt a tüdőben felhalmozódott nyálka miatt, ami hörgőgörcshöz vezetett - közölte a Szentszék az orvosok információira hivatkozva hétfő este.
2025. Március 01. 08:12, szombat | Bulvár
Vatikán: Ferenc pápának \"elszigetelt\" légzési nehézsége volt
Ferenc pápának hörgőgörcse volt, amely a légzési állapot hirtelen rosszabbodásához vezetett - közölte a Szentszék a Gemelli-klinika orvosainak információi alapján péntek este.